Kreativitást fejlesztő játékok kicsiknek

Fa mágneses épÍtőjáték
Fa mágneses épÍtőjáték

Fontos, hogy amikor gyerekjátékot vásárolunk, ezt a gyermek érdeklődési igényei alapján tegyük. Még mindig nagyon sok szülő és nagyszülő válogat a saját álmai alapján és ilyenkor nem érti, hogy az ajándék miért lesz darabokban hamar.

Fontos az is, hogy a játékok kicsiknek megfeleljenek az adott korosztálynak. A „majd belenő” taktika is egy lehetőség, csak arra kell figyelni, hogy a megfelelő korosztály eléréséig a vásárolt játék ép maradjon. A színes ügyességi játékok kicsiknek talán a legmegfelelőbbek, hiszen a legkisebbeknél fontos, hogy megtanuljanak fogni, begyakorolják és elsajátítsák a finom mozgásokat.

Ehhez pedig sokat kell gyakorolni, azaz játszani. Ezért valójában a játékok kicsiknek a legtöbb esetben tulajdonképp fejlesztőjátékok. És az is a legjobb, ha a gyerek gondtalanul tanulja meg a dolgokat, hiszen ily módon észre sem veszi, hogy a játéknak valójában célja van.

Nagyon sok kreatív játék kapható már manapság, amelyek, lehet hogy nem zümmögnek, villognak és távirányító sem jár hozzájuk, de fejlesztik a logikát, a kreativitást.