Tudományokat népszerűsítő programok fiataloknak

Tudományokat népszerűsítő programok fiataloknak

Tudományokat népszerűsítő programok fiataloknak
Tudományokat népszerűsítő programok fiataloknak
A Magyar Tudományos Akadémia újdonságokkal próbálja meg magához csábítani a fiatalokat. Az Ég és Föld vonzásában, a természet titkai című programsorozat 2013-ban indult és két évig tart. Az ismeretterjesztő, tudományos kezdeményes célja az, hogy nemcsak a kisiskolások, hanem az egyetemisták figyelmét is fel tudja kelteni. A csillagászati és természettudományos programok fiataloknak eredményeket mutat be. Leginkább a hazai kutatómunkálatokra terjed ki. A nyitó rendezvényt a Magyar Tudományos Akadémia székhelyén tartották meg. A szervezők úgy vélik, hogy a tanulmányi kirándulásnak nagy sikere lesz. Tudományos konferenciákat, táborokat, előadásokat terveznek. A csillagászati iránt érdeklődőket várják leginkább. A projekt olyan technikai eredményeket mutat be, amelyek igencsak figyelemre méltóak. A kutatói életpályákat népszerűsíteni kell, hiszen egyre kevesebb fiatal dönt emellett. Főleg a matematikai, informatikai, természettudományos és mérnöki körökben mozgó fiatalokat keresik meg. A lelkesedésnek köszönhetően, nagyon szép eredményeket tudnak felmutatni a szervezők. Az Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja, Vas megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület és az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multdiszciplináris Kutatóközpont munkatársai, együttesen dolgozták ki a programsorozat terveit. Emellett szeretnének egy olyan szakember utánpótlást kialakítani, amivel biztosítani lehet a hazai kutatómunkák folytatását. A programok több helyszínen is folynak, legtöbbet a Piszkés-tetői Obszervatóriumban szerveznek.