Tóth Marcell az X Faktor legfiatalabb versenyzője

Tóth Marcell, X Faktor
Tóth Marcell, X Faktor

A műsor válogatójában ismerhettük meg a kiváló hangú fiú énekest, aki szerényen, de mégis kiválóan adta elő produkcióját. Akkor a mentorok számos jó kritikák mondtak a fiúnak és úgy gondolták, hogy ebben a műsorban a helye. Azóta azonban a fiú teljesítménye hullámzó volt. Tóth Marcell az X Faktor legutóbbi adásában nem nyújtott olyan produkciót, mint amilyet szeretett volna a mentora. Jól énekelt, azonban nem azt az oldalát mutatta, mint amivel a válogató alatt lenyűgözte a mentorokat. A zsűritagok sok jó tanácsot adtak a versenyzőnek, hogy mire ügyeljen legközelebb. Tóth Marcell az X Faktor következő élő adásában bebizonyíthatja, hogy helye van a tehetségkutatóban. Sokat kell készülnie, hiszen erős a mezőny, mind a tizenegy versenyző kiváló produkciót nyújt. Pár nap múlva újra láthatjuk mind a tizenegy versenyzőt, akik újabb dalokkal kápráztatják el a nézőket és a mentorokat is. Tóth Marcell az X Faktor fiú versenyzője is színpadra lép majd. Honlapunkon további információkat találhatnak az érdeklődők a műsorral kapcsolatban.