Pezsgő is készül a rosé borokból

Rosé borok
Rosé borok

Hazánkban is egyre ismertebb és kedveltebb borfajta a rosé, magyar nevén a rózsabor. A rosé borok kékszőlőből készülnek, hasonlóan a vörösborokhoz, azzal a különbséggel, hogy a törkölyt rövidebb ideig hagyják a muston ázni. A másik lényeges különbség, hogy a rosé borok reduktív technológiával készülnek, vagyis az erjesztési folyamat ellenőrzött hőmérsékleten történik, az oxigén kizárásával. Az így forrt rosé borok utána rozsdamentes acéltartályban kerülnek tárolásra. Ennek az eljárásnak a lényege, hogy a bor elsősorban a gyümölcsös aromáját őrzi meg.

Ezt továbbfejlesztve készül a rosé borból pezsgő és gyöngyöző bor is. Az eredeti pezsgőben lévő buborékok természetesen alakulnak ki, az erjesztési eljárás eredményeként. A gyöngyöző borba pedig mesterségesen kerülnek bele a „gyöngyök” azaz a szén-dioxid. Mindkét italfajtánál fontos, hogy kellően hűtve fogyassza az ember, ami 7 -9 C fokot jelent. Éppen ezért a rosé borok fogyasztása nyáron igen kellemes, hiszen ez a hőmérséklet igazi pincehideget jelent.