Kell-e a járni tanuló gyereknek cipő?
Nagy szenzáció a szülők számára, amikor a kisbaba megteszi az első lépéseket. Ettől a pillanattól kezdve, az egész család azon rágódik, hogy milyen cipő kell a kisgyereknek, hogy a járását ne befolyásolja. Az első lépéseket tevő gyermekek számára a legegészségesebb, ha a járást és az egyensúly megtartást mezítláb tanulja meg.
Persze minden szülő, de főleg a nagyszülők ezt nagyon jól tudják, csak kevésbé tartják be, mert mindig attól félnek, hogy megfázik. Pedig nagy meglepetéssel tapasztalhatják nem egy esetben, hogy az alig egy éves gyermek mennyire bírja a gyűrődést, éjszakákat képes átvirrasztani, játszva, gügyögve, szülei nem kis bosszúságára.
Nem kell állandóan attól tartani, hogy megfázik, persze jó, ha rétegesen öltöztetve és meleg ruhákkal visszük a kinti hidegbe, de bent a lakásba, erre semmi szükség. A cipő is nagyon fontos, ha kint gyalogszerrel szeretnénk sétáltatni, de ez egy alig egy éves gyermek esetében kevésbé valószínű. Csak a babakocsiba ülve, nem feltétlenül szükséges a cipő, inkább egy vastag zoknit érdemes a lábára húzni.