Bébikomp megfelelő helyen és időben

Bébikomp, kell vagy nem?
Bébikomp, kell vagy nem?

Egyes babaholmik körül nagy az ellentét, hogy mikor, hogyan kell használni és egyáltalán szükséges-e a kicsik számára. Ilyen például a bébikomp is, aminél gyakran előkerül még az a kérdés is, hogy egészséges-e az alkalmazása.

A korrekt válasz, hogy egészséges, de csak megfelelő körülmények között. Természetesen a 2-3 hónapos babának, aki még ülni sem tud, bizonyára nem megfelelő a bébikomp, de egy 8-10 hónapos, aki egyedül felhúzódik a kiságyban, járókában, arra már nem lesz káros hatással.

Sőt, időnként igen hasznos lehet, hogy nem kell az ölünkben tartanunk, hanem van egy eszközünk, amibe biztonságosan behelyezhetjük, ugyanakkor a közelünkben lehet, így szemmel tarthatjuk és a baba sem sír utánunk, mert nem lát bennünket.

A mai bébikomp modellek fékkel is el vannak látva, így ha nem akarjuk, hogy elmászkáljon vagy pont a lábunk alá guruljon, akkor egyszerűen lezárhatjuk és egy helyben tarthatjuk a picit. Persze ilyenkor szükség lesz valamilyen játékra vagy játékként szolgáló konyhai eszközre, de legalább biztonságban és szem előtt tudhatjuk a lurkót.