Az erkölcs jelenléte a Koránban

Erkölcs
Erkölcs

 

A Korán az iszlám vallás követőinek szól. A hívők különböző tanításokat olvashatnak a Koránban, amelyek felhívják a figyelmüket a megfelelő életmódra. Az erkölcs az élet folyamán fontos érték. A hívőknek be kell tartaniuk a Korán tanításait ahhoz, hogy olyan életmódot folytathassanak, amely Allah számára is megfelel. A tanításokban látható, hogy mik tartoznak a hét fő bűn közé.

A kisebb bűnök elkövetését Allah elfelejti, amennyiben sok jó cselekedetet hajtottak végre. Az erkölcsös életmód szabályainak betartása rendkívül egyszerű, hiszen mindössze követni kell a Korán tanításait. Isten olyan tanításokat közölt a hívőkkel, amely útmutatást biztosítanak életük folyamán. Az erkölcs szabályai megoldást kínálnak az élet folyamán. Megmutatják, hogy milyen döntéseket hozhatnak a hívők, hogyan bánjanak szüleikkel, házastársaikkal és embertársaikkal. A hét fő bűn elkövetésével az erkölcsös életmód szabályait is megszegik a hívők. Allah folyamatosan próbatételek elé állítja híveit, azonban ha betartják a morál szabályait, akkor a próbatételeket is könnyen teljesítik majd.